2014. október 19., vasárnap

Szabó Nóra - NOSZA ékszerek

1. Pár mondatban írd le, hogy mivel foglalkozol!
Szabó Nórának hívnak, az alkotásaim NOSZA név alatt futnak. Ékszerkészítéssel foglalkozok, de szívesen elbíbelődök bármivel, a lényeg, hogy alkotni, újítani lehessen.
Nagyon vegyes a technika, amivel dolgozok. A kezdetek kezdetén - ami kb. 8-9 évvel ezelőtti időt jelent - drótékszereket készítettem. Aztán jött a sütőgyurma időszaka, ami inkább az alternatív ékszerek időszaka volt, eléggé szélsőséges, a tömegből kitűnni vágyó lányok érdeklődtek fülbevalóim iránt. Pl.: készítettem agyat, fület, hüvelyesborsót sütőgyurmából. A sütőgyurma után jött az újrahasznosítás időszaka, itt nagyon széles a paletta, amit anyagként felhozhatunk, hogy mit is használtam, pl. parafa, kávékapszula, söröskupak, gomb. Azt gondolom, hogy az újrahasznosítás a mai napig fontos helyet foglal el az alkotásaim között. Legújabb „szerelmemnek” pedig a fát említhetem, amire pirográf technikával dolgozok.

2. Miért pont ez(eke)t az anyago(ka)t választottad?
Szeretem a matt, natúr dolgokat. Azért a fent említett anyagokat választottam, mert egyrészt jó érzéssel tölt el a régi dolgok újrahasznosítása, jó érzés a már „semminek hitt valamiből” újat varázsolni, a fa lenyűgöz a maga természetességével.
A másik anyag - mint említettem - ami elvarázsol, a fa, jelen esetben a Tiszafa, mert most azzal kezdtem el dolgozni. Bevallom, még csak ismerkedek a megmunkálásával, de a jövőben semmiképpen nem szeretném elhagyni, nagyon tetszik a fa mintájának természetessége és tekintve, hogy a natúr, matt dolgokkal szeretek alkotni, egyik anyagként mindenképp a fával szeretnék dolgozni a jövőben is.

3. Mikor fedezted fel magadban a fogékonyságot, tehetséget?
Azt gondolom, ez már eléggé régre, kiskorra nyúlik vissza. Amióta az eszemet tudom, mindig is alkottam. Akár rajzolásról, varrásról, gyöngyfűzésről legyen szó, én mindig jelen voltam.

4. Honnan merítesz ötleteket, inspirációt?
Ez nagyon változó. Attól függ, mennyire vagyok fogékony, motivált pillanatomban. Ha épp toppon vagyok, bármi meg tud ihletni, de ha épp rossz passzban vagyok, egyszerűen félre kell tenni, hagyni kell, ha erőltetem, úgysem menne.

5. Mi a "civil" foglalkozásod?
Roma tanodában dolgozok, mint szakmai koordinátor, illetve órákat tartok. Szegregátumokban, vagyis roma telepen élő gyerekekkel foglalkozok, akik halmozottan hátrányos helyzetűek. A tanoda lényege, hogy olyan délutáni foglalkozást nyújtsunk iskola után, ami hasznos, fejleszt és motiválja is a társaságot.
A feladatom, hogy megszervezzem, kik, mikor, milyen foglalkozást tartsanak, milyen plusz programjaik legyenek a gyerekeknek és egyben én is tartok órát, ami főként kézműves foglalkozás. Mivel a munkámban főként a kézműveskedés domborodik ki, így nem nehéz vegyítenem a kellemeset a hasznossal, vagyis a munkát ötvözni a szórakozással.
Szerencsésnek mondhatom magamat, hiszen magát a munkámat is szeretem, hiszen jó cél érdekében működünk és ebbe belevihetem a hobbimat is, ami maga az alkotás.

6. Melyik részét szereted a legjobban és melyiket a legkevésbé?
Új ötletek életre keltését szeretem a legjobban, amikor valami újat találok ki. Még a fényképezést is szeretem, látni a végeredményt. Viszont az adminisztratív részét nem érzem annyira magaménak, ezen még dolgoznom kell.

7. Hogy néz ki egy munkanapod? Mikor, hol dolgozol?
Azokon a napokon, amikor tudom, hogy csak az alkotásnak szentelhetem minden percemet, olyankor akár egész nap gyártok, de igazából nincs kőbe vésve semmi, nem tudom feketén-fehéren leírni, hogy mikor dolgozok, ez alkotókedvtől függ. Amikor jön az ihlet és persze időm is engedi! Olyankor az otthonom válik alkotóműhellyé. Nincs külön hely, ahova eljárnék alkotni, ezt mindig otthon teszem.

8. Hogy néz ki egy munkafolyamat?
A munkafolyamatom eléggé sajátos. Soha nem rajzolok előre le semmit, nem tervezem meg papíron, mindig csak a fejben megszületett ötleteket próbálom életre kelteni. Ha már fejben le tudom futtatni a folyamatot, általában elkészíteni is sikerül.

9. Mi volt az eddigi legjobb/legérdekesebb/legfurcsább megbízás?
Azt hiszem, itt egy megrendelésemet említhetem, ami még a sütőgyurmás időszakomhoz köthető, ami természetesen az egyik elvont ötletem megrendelése volt. Interneten közzétettem egy „fül fülbevalót”, ami sütőgyurmából készült mini fül volt. A vélemények megoszlottak, volt, aki túlzásnak tartotta, volt, aki lelkesedett érte. Szerencsére a lelkesedés felé billent a mérleg nyelve és kaptam egyszer egy telefonhívást, hogy szeretnének rendelni tőlem néhány fület. Hát, azt hiszem ez eléggé érdekes megbízás volt, főleg amikor a sütőből kihúztam egy tepsinyi mini fület.

10. Hobbi vagy vállalkozás?
A kettő közé lőném be a dolgot. Több, mint hobbi, viszont kevesebb, mint vállalkozás. Szeretném fejleszteni magam, célom, hogy egyszer vállalkozássá nője ki magát a dolog, de azt gondolom, ahhoz még „zöld fülű” vagyok, sokat kell tanuljak.

11. Mik a terveid a jövőre nézve?

Még több újat alkotni! Olyan ékszereket a célközönség elé tárni, amivel magamnak is önigazolást adhatok, hogy kreatív vagyok, meg tudok újulni és amivel a környezetemet is boldoggá, stílusossá tehetem.

2014. október 15., szerda

Vörösné Miklós Mariann - Reeed

1. Pár mondatban írd le, hogy mivel foglalkozol!
Vörösné Miklós Mariann vagyok, 3 gyermek édesanyja, jelenleg családunk legkisebb tagjával vagyok itthon. Az utóbbi években, amennyire tudjuk, kis családunk életéből próbáljuk kiiktatni a vegyszereket. Ez motivált abban, hogy egyre több ismeretet próbáljak elsajátítani a természetes kozmetikumok készítéséről. Mindez a szívügyemmé vált, azóta natúr szappanokat, kozmetikumokat készítek, kizárólag természetes alapanyagok felhasználásával. Mindig nagy öröm számomra, ha mindezzel segíteni is tudok másoknak és emellett számtalan lehetőséget ad az új és kreatív ötleteim megvalósításához. Mindezekben a férjem is közreműködik, majd a végeredményt is ő jeleníti meg képekben.

2. Miért pont ezeket az anyagokat választottad?
Az elmúlt években igyekeztünk mellőzni háztartásunkból a vegyi anyagokat és főleg azokat a termékeket, amelyek csak kényelmi szempontból árasztották el a polcokat, de hosszú távon többet ártanak, mint használnak. A legelső a tusfürdő volt, amit szappanra cseréltünk, majd kíváncsiak lettünk, hogy hogyan is tudnánk mi magunk szappant készíteni otthon, teljesen természetes alapanyagokból. Ezután sorra lekerült sok minden más is a polcainkról.

3. Mikor fedezted fel magadban a fogékonyságot, tehetséget?
Akkor kezdődött, mikor kismamaként Juhászné Kovács Kornélia egyik előadását hallgattam, akitől nem sokkal később megtanultam a szappankészítést. Kaptam tőle akkor egy pici szappankát, kipróbáltam, és 1 hónap múlva ott ültem a tanfolyamán. Nagyon sokat tanultam Tőle, sorra jelentkeztem Nála az éppen aktuális tanfolyamra, így szinte mindegyiken részt is vettem. Mint sokan, én is a szappankészítés szerelmese lettem. Ennek köszönhetően rövid idő után már mindenütt szappan volt a lakásunkban.

4. Honnan merítesz ötleteket, inspirációt?
Mindig jönnek új ötletek. Az ünnepek, az évszakok is mindig inspirálnak. A férjemmel folyton ötletelünk, majd gyakran megvalósítunk. Ha csak gondolkodunk pl. egy gyógynövényről, annak jótékony hatásairól, legtöbbször továbbgondoljuk, hogyan tudnánk ezeket az értékeket átvinni egy szappanba vagy krémbe. Ha valaki személyes kéréssel, vagy esetleg bőrproblémával keres minket, szintén motivál, hogy megtaláljuk a számára megfelelő összetevőket és terméket. Egy-egy pozitív visszajelzés pedig mindent megér, ezért pláne érdemes folytatni, amit elkezdtünk.

5. Mi a „civil” foglalkozásod?
Civilben gyógypedagógus vagyok. Korábban autista gyermekeket, az utóbbi években tanulásban akadályozott gyermekeket tanítottam. Esténként a nőiesség jegyében táncot tanítottam. Jelenleg a legkisebbünkkel élvezem itthon az anyaságot és a családommal töltöm szinte minden időmet. Így nem sok jut bármi másra.

6. Melyik részét szereted a legjobban és melyiket a legkevésbé?
Minden részét élvezem a szappanok és kozmetikumok készítésének. Főleg, ha valami újat alkotunk. Türelmetlenül várom mindig, hogyan sikerült megvalósítani az elképzeléseinket. A fotókat a férjem készíti, az is mindig izgalmas, ahogyan az Ő szemével egy fotón megjelenik a végeredmény. Amit viszont a legkevésbé szeretek, az az idő, ami soha sem elég.

7.Hogy néz ki egy munkanapod? Mikor, hol dolgozol?
Nem dolgozom minden nap, csak hetente 1-2 alkalommal, akkor elvonulok a kis műhelyünkbe és kifőzök valamit.

8. Hogy néz ki egy munkafolyamat?
Kigondolom, eltervezem, majd a műhelybe elvonulok és elkészítem. Másnap vagy harmadnap megnézem a végeredményt, a kencéket tesztelem, a szappanokat felszeletelem, majd pihenni hagyom. Életem párja, amint ideje engedi, lefotózza, majd mindegyiküket becsomagoljuk, felcímkézzük. Végezetül bekerülnek az utazó dobozba, amelybe kíváncsi szemek nézegetnek, vagy a polcra és türelmesen várakoznak, míg valaki megszimatolja őket és magával ragadja.

9. Mi volt az eddigi legjobb/legérdekesebb/legfurcsább megbízás?
Talán a legérdekesebb megbízást tavaly december elején kaptuk. 1 hét alatt 250 db szappant kellett elkészítenünk. Megcsináltuk.:)

10. Hobbi vagy vállalkozás?
Olyan vállalkozás, ami hobbiból lett. És szeretem.

11.Mik a terveid a jövőre nézve?
Nagyon sok értéket őriz magában a természet. Testünk tisztán tartása, ápoltsága, kényeztetése megvalósulhat természetesen is. Ehhez még hozzáadjuk szívünket, lelkünket.
Mindezekkel szeretnénk megismertetni másokat is, a környezettudatos embereket, a kézműves termékek kedvelőit.

2014. október 14., kedd

Fischer Mónika - Kézügyesek blog

Múlt héten egy hónapos lett a Kézügyesek üzlet (https://www.facebook.com/Kezugyesek) - tudom, ilyet nem "illik" ünnepelni, de nekem ez is egy mérföldkő, így egy rendkívüli blogbejegyzéssel "ünneplünk" - most akasztják a hóhért, azaz az eddigi (és leendő) interjúalanyaim kérdeznek tőlem!

Fűzi Réka (Folenta) Miként és mikor fogalmazódott meg benned az a gondolat, hogy létrehozd ezt a kis üzletet?


Ezt a bolt nyitása óta sokan, sokszor megkérdezték tőlem, és sajnos mindenkit ki kell(ett), hogy ábrándítsak, mert nem tudok egy frappáns sztorival előrukkolni:). A prózai része: azt régóta tudtam, hogy vállalkozni szeretnék (fordítóként régóta vállalkozó vagyok, de igazi önálló vállalkozást még nem építettem). Azt is régóta tudtam, hogy  lenne kedvem egy közösségi tér megalakításához, ahol "kreatív"  emberek összedugják a fejüket és zseniális dolgokat alkotnak - így esett a választás egy programoknak is teret adó ajándékboltra.

Hanga Ágnes (Made of love) Hogy menedzseled a gyerekeket az üzlet mellett?


Hát, gyakran érzem úgy, hogy sehogy:). Ez a legnagyobb szívfájdalmam is, mert eddig sokat voltam a gyerekekkel és most úgy érzem, alig látom őket - persze tudom, hogy eddig szerencsés voltam és ez a "normális" helyzet, hisz a többség munka mellett neveli gyermekeit, de valahogy mégsem tudok ebbe a mostani helyzetbe belenyugodni. Én szeretek a gyerekeimmel lenni, de szeretem a munkámat is, és mivel nincs külső segítségünk, a párommal munkamegosztás van, úgyhogy minden napunk, minden percünk szinte pontosan be van osztva, mindenkinek megvannak a feladatai, nem nagyon vannak "üresjáratok". Ez a rendszer egyébként csak akkor működik, ha nincsenek rendkívüli helyzetek (pl. betegség).

Németh Erzsébet (Milevi) Hogyan sikerült eldönteni, kinek a termékei kerüljenek az üzletbe?


Egyetlen egy kritérium volt az elején - hogy nekem tetsszen:) Ez persze azóta némileg módosult, mert a vevők igényét kell kiszolgálni, nem a sajátomat, de az igényes kivitelezés továbbra is elsődleges szempont.

Móró Barbara (Móró Barbara Glass &Silver) Amikor elkezdted írni a blogot, vagyis amikor hosszú leírások születtek alkotókról (és munkát nem kímélve lefordítottad valamennyi választ) már megfogalmazódott benned a gondolat hogy szeretnél egy kis üzletet?


Nem, akkor még nem. Aranyos vagy, hogy ezt írod! Akkor egy kisebb szünet volt a megbízói oldalon (nem kaptam elég fordítást és unatkoztam:)), így volt időm bőven, agyalgattam, "kéne egy hobbi", gondoltam magamban, és úgy lett a blog:).

Czabarka Zsuzsanna (Fabrika műhely) Mely készségedet, tehetségedet veszi igénybe leginkább ez a tevékenység a mindennapi feladatok és az egész projekthez való viszonyulás vetületében? Szinkronban van-e ez az eredeti vágyaddal illetve elképzeléseddel, ami a vállalkozást létre hívta? Miért csinálod, mi motivál?


Hát, Zsuzsa, ha ezt egy hete kérdezed már mást választ mondanék, mint most. És egy hete is mást, mint tavasszal. Most egy kicsit elfáradtam, úgyhogy szerintem térjünk vissza a válaszra egy pozitívabb időszakban:).

Jávorfi-Bognár Ágnes (Borgica) Melyik részét szereted legkevésbé az üzlettel való munkádban?


Nem vagyok egy helyben ülő típus, úgyhogy nehezen viselem, hogy egy helyhez kötött vagyok az üzletben. Elfogadtam, hogy ennek egyelőre így kell lennie, de nagyon.nem.szeretem.

Szombatiné Prohászka Emese (BogyóBabái) Te magad is szoktál alkotni? Ha, igen, miket? Ha nem, milyen technika állna legközelebb a szívedhez?


Nem, sajnos nem. Utoljára gimiben jártam kézműves (kerámia) szakkörre - az közel állt hozzám, mert volt eleje és vége a folyamatnak, illetve volt egy megfogható eredménye:). Azóta, ha éreztem is vágyat vagy késztetést az alkotásra, az kimerült az ajándékcsomagolásban. Túl türelmetlen és túl kézügyetlen vagyok bármi máshoz:).

Zsuzsanna Barlog (Anzix) Mi a hobbid? Amitől jobb lesz a napod, ami felvidít!


Ez a hobbim! A szakmám, hivatásom a fordítás, úgyhogy nekem a Kézügyesek "csak" a hobbim:).

Vörösné Miklós Mariann (reeed) Melyik részét szereted leginkább a vállalkozásodnak és mik okoznak nehézséget közben, ha van ilyen?


Kezdem az utóbbival. Ágnes kérdésére válaszolva már elárultam, hogy mi az, ami a legjobban zavar, következésképpen ebből adódik minden nehézség is. Mivel ez egy egyszemélyes vállalkozás, vagyis, ha csinálom, megy, ha nem csinálom, nem megy, nagy a nyomás, a stressz, a határidők betartásának kényszere stb. Persze sokan gondolják, hogy a vállalkozónak könnyű, hisz nincs főnöke, azt csinál, amit akar, akkor, amikor akarja - de ez egyrészt nem így van, másrészt mindenki saját maga legrosszabb főnöke:)

A szervezkedés részét szeretem egyébként, de ebben is meg kell találni az egyensúlyt a hajcsárkodás és a laza kivárósdi között - esetleg egy finom manipulációval megspékelve:). 

Dömösi Emese (LaLoba) Kivel cserélnél helyet a történelemben, és miért?


Huhh, Emese, ez aztán a fogaskérdés! Fogalmam sincs. Senkivel. De nem nagyképűségből, hanem egyszerűen nem vagyok egy történelem rajongó, sosem szerettem az életrajzokat tanulni, engem az ilyen untat. Talán ha kort kellene választani, azt könnyebb lenne...


+1 
Dalocsa Ágnes (GlooGlooShop) Mik az első tapasztalatok, milyen benyomások értek az üzletben az elmúlt egy hónapban? Milyen volt a fogadtatása a kézműves termékeknek?

Vegyes. Nagyjából három típusra tudnám osztani a vevőket, üzletbe látogatókat: vannak azok, akik nagyon lelkesek és mindenképp támogatnak egy ilyen kezdeményezést, vannak azok, akik lelkesek, de nem vásárlás szempontjából, hanem amolyan ötletgyűjtés gyanánt jönnek be, mert ők maguk is kézművesek, és vannak az abszolút energiavámpírok, akik szerint egy ilyen vállalkozásnak nincs létjogosultsága, pláne nem Szegeden, és vagy vakmerőnek, bátornak vagy naivnak neveznek. Mondanom sem kell, nem az utolsó csoport a kedvencem, bár sajnos van abban valami, amit mondanak, mármint értem és látom az érveiket a valóságban működni, de... de.

2014. október 13., hétfő

Fazekas Melinda - az SZTE Karrier Iroda irodavezetője

1. Milyen foglalkozásokat fogsz tartani a Kézügyesek Galérián?
Pályatervezési és álláskeresési workshopot, tanácsadást

2. Mi a civil foglalkozásod?
Az SZTE Karrier Iroda szakmai vezetője, tanácsadója vagyok.

3. Hogy találtál rá a karrier tanácsadásra?
Pesten a Ford HR osztályán dolgoztam, itt ízelítőt kaptam a HR oldal elvárásaiból, kiválasztási szempontjaiból, majd - mivel nagyon sok minden kötött Szegedhez- a projektmunkát követően visszatértem és az SZTE Karrier Irodánál helyezkedtem el. Itt kezdtem el a tanácsadást és viszem azóta is nagy lelkesedéssel.

4. Mi a célod, mit szeretnél elérni a foglalkozásaidon?
Hogy a hozzánk fordulók tudatosabbá váljanak az álláskeresésben, meg tudják határozni a lehetséges, személyiségükhöz illeszkedő szakmai irányokat, elsajátítsák azokat a készségeket, mely képessé teszi őket eredményes pályázat elkészítésére, a kiválasztási folyamatban való sikeres részvételre.

5. Kiknek ajánlod a foglalkozásaidat?
A munka világába visszatérő anyukáknak, a pályamódosításban gondolkodóknak, azoknak, akik szeretnének munkahelyet váltani vagy elakadtak az álláskeresés folyamatában.

6. Vezetsz blogot is? Ha igen, miről (csak fotók vagy megosztasz kulisszatitkokat is?)
Nem sajnos, idő híján.

7. Mi volt az eddigi legnagyobb sikered ezen a területen?
Amikor egy vezetőt sikerült végigkísérnem a váltás folyamatán, de igazából minden olyan tanácsadási folyamatot sikernek könyvelek el, amikor a hozzám forduló megkap egy neki tetsző munkakört, ami pályakezdőnél, főleg speciális területen legalább akkora öröm!

8. Mi volt az eddigi legnagyobb élményű felkérés?
Egy újszentiváni tréning felkérés, ami meghozta a lelkesedést további tréningek vállalásához, illetve assessment centereken a megfigyelői szerep, mert minden alkalom élmény és más tanulságokat hoz.

9. Milyen fórumokon képzed tovább magad?
Szakmai tréningek egy pesti civil szervezet szervezésében, szakmai oldalak böngészése, most kezdtem egy mentálhigiénés és szervezetfejlesztői továbbképzést

10. Hobbi vagy vállalkozás?
Olyan időtöltés, amire bármikor szívesen vállalkozom!:)

11. Mik a terveid a jövőre nézve?

A tanácsadást szeretném minél inkább mélyíteni.

2014. október 7., kedd

Magusics Vica - HART Wedding dizájnere és tulajdonosa

1. Milyen foglalkozás(oka)t fogsz tartani a Kézügyesek Galérián?
Workshopot tartok menyasszonyoknak, az esküvői miliő szerelmeseinek és azoknak akik igényes és minőségi rendezvényeket szeretnének szervezni és dekorálni maguk és szeretteik számára vagy csak szeretik ezt a világot és jól érzik magukat benne.

2. Mi a civil foglalkozásod?
Vállalkozásom van, amelyben a cégvezetés mellett marketinggel foglalkozom elsősorban. Magyar designerek termékeit értékesítjük külföldre. Másodsorban pedig esküvők enteriőr stylistjával.

3. Mi a célod, mit szeretnél elérni a foglalkozásaidon?
Mielőtt saját vállalkozást indítottam volna el, marketing menedzserként és rendezvényszervezőként dolgoztam. Mindezt a tudást és tapasztalatot szeretném átadni segítve a nagy nap lekoordinálását. De a hangsúly elsősorban az ötletes és igen izgalmas dekorációs elemeken van. A workshop kiegészül olyan fontos dolgokkal is, mint a stílusok, a színek alkalmazása. Az illemszabályok, a szokások és hagyományok mellett a nagy nap segítőivel is megismerkedhetnek a résztvevők. Pl..: fotósokkal, ruha-ékszer-fejdísz tervezőkkel, virágossal vagy a meghívók-ültető-menükártyák tervezőjével.
                                                                                       
5. Kiknek ajánlod a foglalkozásaidat?
Elsősorban menyasszonyoknak. Illetve azok számára ajánlom még, akik szeretnének színvonalas és stílusos partykat leszervezni - akár családtagjaik vagy barátaik részére-, legyen az egy babaváró, egy lánybúcsú vagy akár egy születésnap.
                                                                                                                
6. Vezetsz blogot is?
A blogírást általában a téli időszakra hagyom, mert akkor van egy picit nyugisabb időszak a munkámban. Ilyenkor igyekszem olyan bejegyzéseket írni, amivel egyszerűen segíthetek egy ötletes dekor vagy szervezést illetően.

7. Mi volt az eddigi legnagyobb sikered ezen a területen?
A siker számomra azt jelenti, hogy elérek egy kitűzött célt. Legyen ez bármilyen cél. Az eddigi legnagyobb sikerem az volt, hogy - eddig csak a barátaimnak segítettem mindig egy-egy dekor vagy szervezést illetően- , belevágtam és elkezdtem a cégem fő profilja mellett hivatásszerűen stylistkodni. Egy olyan területet választottam ki, amelyre először mindenki ferde szemmel nézett. :D Vagy azt mondta a kutyának nem fog kelleni.
Eredeti antik bútorokat, csillárokat, értékes porcelánokat vagy akár ezüst étkészletet használok fel egy dekor során. Úgy tudom, hogy használnak régiségeket, vintage kiegészítőket más dekorosok de csak antik vagy fogalmazhatnám pontosabban minőségi, exkluzív antik darabokkal nem igazán dolgozik itthon senki. De nem csak a kiegészítőkben gondolkodom másképp. A megrendelőim számára hangulatokat, témákat dolgozok ki és illesztem bele egy stílusba.
Egy pár hete egy olyan esküvőt dekoráltam, amelynek témája Párizs és a párizsi szecesszió volt. Párizsban egy hangulatos kis étteremben kérték meg a menyasszony kezét. Így ennek hangulatában választottuk ki a magyarországi helyszínt, hogy az egy montmart-i étteremre hasonlítson. Ehhez illeszkedett a dekor is, a húszas évek párizsi hangulata, természetesen korhű kiegészítőkkel.
Különféle csomagokat állítottam össze, amiket variálhatnak a megrendelők, de aki ügyesnek érzi magát, a dekor eszközeimet is kibérelheti.
Mertem és bejött. Nagyon szeretik a megrendelőim, mert átérződik az, amiért csinálom, az érték és a megőrzés. Az elegancia és a minőség. És az egyediség. Mert mint minden régi tárgynak története van. Amely emléket idéz. Ez pedig fontos az embereknek.

8. Mi volt az eddigi legnagyobb élményű felkérés?
Amerikába készülök, mert kaptam egy igazán kedves felkérést, aminek nem mondhattam nemet. A porcelánjaim (1910-es Zsolnay) fogták meg a menyasszonyt, így utaznak velem ők is. :)
A napokban pedig Frankfurtból érkezett megkeresés. Minden külföldi megkeresés számomra nagy élmény. Szeretek megismerni más kultúrát, más embereket. Nagyon inspirál.

9. Milyen fórumokon képzed tovább magad?
Hamarosan megjelenik (karácsonyra) saját kiadású esküvői és alkalmi dekorokhoz kapcsolódó könyvem hazai kézművesekkel és érdekességekkel. Ezt igazából sok minden követi, online magazin, videók stb. Természetesen nem csak magyar nyelven.

10. Hobbi vagy vállalkozás?
Én elmondhatom, hogy a hobbimból élek. Életem legjobb döntése volt kiszállni a mókuskerékből és a saját utamra lépni.

11. Mik a terveid a jövőre nézve?

Nagyon egyszerű, nem túlélni, hanem élni szeretném az életem. Megélni minden pillanatot.

Oszlácsné Liker Beatrix - óvodapedagógus, okleveles stresszoldó

1. Milyen foglalkozás(oka)t fogsz tartani a Kézügyesek Galérián?
Előadás sorozatot tartok a stresszoldással kapcsolatosan. Beszélek majd a stresszről, amely mindennapos vendég életünkben, a kineziológiáról, a diszlexiáról, tanulási képességek fejlesztéséről, a Bach-virág esszenciákról, Maui drágakő esszenciákról, auráról, csakrákról stb. A foglalkozásnak lesz egy gyakorlati része is. Olyan egyszerű stresszoldó technikákat szeretnék megmutatni, megtanítani az előadáson részt vevőknek, amelyeket otthon, a mindennapokban is tudnak alkalmazni önmagukon és környezetükön.

2. Mi a civil foglalkozásod?
Óvodapedagógus vagyok, és okleveles stresszoldó (One Brain Kineziológia).

3. Hogy találtál rá a kineziológiára?
Több, mint 10 évvel ezelőtt találkoztam a kineziológiával egy komoly magánéleti probléma kapcsán, amit nem tudtam megoldani külső segítség nélkül. Akkor ígéretet tettem magamnak, hogy egyszer megtanulom ezt a módszert!

4. Mi a célod, mit szeretnél elérni a foglalkozásaidon?
Szeretném elérni, hogy az emberek nyitottabbá váljanak a kineziológia irányába. Lássák meg, hogy ez egy csodálatosan működő módszer! Egyszerű stresszoldó technikákat szeretnék megtanítani a résztvevőknek, amelyeket otthon, a hétköznapokban is tudnak alkalmazni, ezáltal egy kiegyensúlyozottabb életet létrehozni családjuk számára.

5. Kiknek ajánlod a foglalkozásaidat?
Mindenkinek ajánlom, aki ment már keresztül stresszes helyzeten, és úgy érzi, szeretné könnyebben kezelni, vagy mások számára megkönnyíteni ezeket a helyzeteket (pl.: párunk feszült munkahelyi helyzete, gyermekünk számára nehéz iskolai évek stb.).

7. Mi volt az eddigi legnagyobb sikered ezen a területen?
A kislányom, Panna oldása volt a legnagyobb sikerem. Ez nagyon megkönnyítette a lelkemet, és a mindennapjainkat is. Neki köszönhetem, hogy elkezdtem ez irányba tanulni, és beváltottam a magamnak tett ígéretet!

8. Mi volt az eddigi legnagyobb élményű felkérés?
Ez az előadássorozat elég izgalmas számomra!

9. Milyen fórumokon képzed tovább magad?
Elsősorban szervezett továbbképzéseken, de sok érdekes folyóiratot is olvasok.

10. Hobbi vagy vállalkozás?
Egyelőre a gyermekeim kitöltik a szabadidőmet, de mondhatom, hogy a munkám a hobbim!

11. Mik a terveid a jövőre nézve?
Egy saját, meghitt kis rendelő, amelyben fogadhatom a gyógyulni vágyókat!

2014. október 6., hétfő

Berényi Angéla - Éxerteknős

1. Pár mondatban írd le, hogy mivel foglalkozol!

A nevem Berényi Angéla, és a kézműveskedésen belül leginkább ékszerkészítéssel foglalkozom. A technika viszont folyamatosan változott: mostanában a süthető gyurma és a pirográf technikával készített ékszereket készítem a legnagyobb élvezettel. Régebben sokáig drótékszereket készítettem, a legelején pedig mindent felhasználtam, ami megihletett, így nem volt két egyforma stílusú darab, így nagyon változatosak voltak az ékszereim. Mostanára a stílusom már letisztultabb, kiforrottabb.

2. Miért pont ez(eke)t az anyago(ka)t választottad?
Szeretek minden olyan kütyüt és eszközt megvenni, amivel lehet valamit alkotni, díszíteni vagy barkácsolni. Így volt ez a pirográffal is, majd utánajártam, hogy mit is lehetne ezzel az eszközzel csinálni. A süthető gyurma pedig általános iskolás korom óta jelen van.
3. Mikor fedezted fel magadban a fogékonyságot, tehetséget?
Persze már óvodában is mondták, hogy “milyen szépen rajzol ez a gyerek” , de az ékszerkészítés gimnazista koromban érkezett meg. Lázadó tinédzserként külön kuriózum volt mindenféle kézzel készített, egyedi és feltűnő ékszert viselni, persze ahogy változtam, úgy változtak az ékszereim is. A főiskola alatt kezdtem el komolyabban is foglalkozni vele, mivel már nem tudtam elhordani és elajándékozni a saját kedvtelésre készített ékszereimet.
4. Honnan merítesz ötleteket, inspirációt?
Bármiről eszembe juthat egy új ötlet, de gyakori az is, hogy egy anyagról vagy egy eszközről ugrik be valamilyen új technika vagy valami új stílus vagy forma.
5. Mi a "civil" foglalkozásod?
Papíron ének-rajz tanár vagyok, viszont olyan munkám van, ahol másként kell kreatívnak lennem.
6. Melyik részét szereted a legjobban és melyiket a legkevésbé?
Amikor a költőnek ihlete van, akkor írnia kell, akár napokon keresztül is. Így van ez az ékszerkészítéssel is, olyankor napokon keresztül képtelen vagyok mást csinálni, csak épp azt az ötletet, ami éppen megihletett, és nem nyugszom, míg az összes variációt el nem készítettem belőle. Ez nagyon nagy adrenalin-löketet ad az embernek. Sokszor nincs is kedvem másikat készíteni belőle, mert az már nem olyan érdekes, mint kikísérletezni egy tökéletes formát vagy mintát. A többi részét is szeretem, csak a fényképezés, képszerkesztés, marketing rengeteg időt vesz el, és ebből az embernek nem mindig van elég :)
7. Hogy néz ki egy munkanapod? Mikor, hol dolgozol?
Akkor dolgozom, amikor kedvem van. Ha nem akkor teszem, akkor pont az egyik legjobb dologtól fosztom meg magam, az alkotás örömétől.
8. Hogy néz ki egy munkafolyamat?
Kétféleképpen készítek ékszert: van , amelyik papíron születik meg és hosszas tervezgetés után már csak a kész ékszert készítem el, és van, amikor először elkezdem formálni az anyagot, és addig alakítom, míg olyan nem lesz, ami tetszik.
9. Mi volt az eddigi legjobb/legérdekesebb/legfurcsább megbízás?
Egy malackás kulcstartót készítettem rendelésre. Érdekes volt kitalálni, hogy hogyan készítsek el egy rajzfilmfigurát úgy, hogy rendeltetés szerűen használható legyen, és közben a “malackás” jelleg is megmaradjon.
10. Hobbi vagy vállalkozás?
Ha időm engedi, akkor nyáron vállalkozás, télen hobbi.
11. Mik a terveid a jövőre nézve?
Profizmus!

2014. október 5., vasárnap

Krassovány Ágnes logopédus

1. Milyen foglalkozás(oka)t fogsz tartani a Kézügyesek Galérián?

Logopédiai témájú előadássorozatot fogok tartani négy szombaton keresztül. A beszédfejlődés szakaszairól, a logopédiai feladatellátásról, tudatos beszédnevelésről, kétnyelvűség kérdésköréről és egyéb esetlegesen felmerülő témákról fogunk beszélgetni.

2. Mi a civil foglalkozásod?
Negyedik éve logopédusként dolgozom egy pedagógiai szakszolgálatnál.

3. Mi a célod, mit szeretnél elérni a foglalkozásaidon?
A legfőbb célja az előadásaimnak az a fajta prevenció, amivel sok sok szülő nincsen tisztában. Nem azért, mert érdektelenek, hanem mert nem biztos, hogy tudatában vannak a beszédfejlődés állomásaival és azok lehetséges akadályaival. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy mik azok a kritikus pontok egy gyerkőc beszédének fejlődésében, amik informatívak lehetnek a további tanulási folyamataiban.
                                                                 
4. Kiknek ajánlod a foglalkozásaidat?
Mindenkinek, akinek van gyereke, vagy szeretne gyereket, vagy szimplán csak érdeklődik a téma iránt. De azoknak a szülőknek is, akiknek érintett a gyermeke.
                                                                                    
5. Vezetsz blogot is? Ha igen, miről?
Nem, de nem biztos, hogy ez így is marad!

6. Mi volt az eddigi legnagyobb sikered ezen a területen?
Hogy is mondjam... nem akarok nagy szavakat használni, de nagyon jó érzés, amikor bepördülnek az ’r’ hangok, vagy végre kijönnek a ’k’ hangok tisztán. Amikor a gyerkőc szemében is azt látom, hogy ragyog a sikerélménytől, ezek apróságok, de nekem minden ilyen apróság óriási öröm.

7. Mi volt az eddigi legnagyobb élményű felkérés?
A legnagyobb élményt nyújtó felkérés, ha lehet így nevezni még most is zajlik. A szakszolgálatunkat felkérte a szegedi főiskola arra, hogy vegyünk részt a logopédus hallgatók gyakorlati képzésében. Ebben a félévben én kaptam azt az igazán szép feladatot, hogy három hallgatónak vagyok a gyakorlatvezetője. Hihetetlenül motiváló az, hogy leendő kollégák tanulnak tőlem! Szeretem őket is és az egész gyakorlatvezetősdit is.

8. Milyen fórumokon képzed tovább magad?
Szakirodalmi folyóiratokat rendszeresen olvasok, de tervben van jó néhány olyan tanfolyam, ami kiegészíti a jelenlegi tudásomat. Csak hát idő, idő, idő..

9. Hobbi vagy vállalkozás?
Hobbim sok van, nincs kimondott kedvencem, mikor mi jön rám. Van, hogy ékszereket készítgetek saját célra vagy ajándékba, van, hogy rám jön a bicikli mánia, vagy a koncertek, vagy a lakás dekorálása DIY alapon. Mikor mi.

10. Mik a terveid a jövőre nézve?

Le kell majd szakvizsgáznom, ugyanis a munkahelyemen ez kötelező, de még erre is van időm. Szeretnék egy olyan szakvizsgát találni, és megcsinálni, ami szakirányú, nem pedig általános. Jó lenne a főiskolával is fenntartani a kapcsolatot, valamint jó lenne az eszköz és irodalom tárat is folyamatosan bővíteni.

Horváth Zita - Zanna ékszer

1. Pár mondatban írd le, hogy mivel foglalkozol!

Horváth Zita vagyok, a Zanna kézműves ékszerek megálmodója és készítője. A Zanna ékszer, mint márka, 2012-ben született meg. Fő profilom az újrahasznosítás: parafa dugókból, floppy lemezekből, és egyéb kidobásra ítélt anyagokból készítek ékszereket. Ezeket az alapanyagokat szeretem  dróttal, gyönggyel, természetes anyagokkal kombinálni, és megfesteni.

2. Miért pont ez(eke)t az anyago(ka)t választottad?
Fontos számomra a Természet tisztelete, próbálok minél kisebb "ökológiai lábnyommal" élni, ezért is érzem nagyon magaménak az újrahasznosítást, mint technikát. Jellemző rám az újítás, a minket körülvevő anyagokra, apró tárgyakra, és a hulladékra is másként tekintek, mióta ékszer készítő vagyok. Azt hiszem sok kézműves alkotótársam egyetért abban, hogy egy készítőnek éjjel-nappal zakatolnak az új ötletek a fejében. Én is így járok-kelek a világban, és a saját szórakoztatásomra elképzelek minél extrémebb és extrémebb újításokat az egyedi ékszer divatban. Ezekből az ötletekből születnek meg aztán az alkotásaim. Tudatosan törekszem rá, hogy az alapanyagokat úgy válasszam meg, hogy azzal is enyhítsem a környezetünkre nehezedő terhet, amit a pazarló életmódunk okoz. Rengetegszer járok úgy, hogy szó szerint az utcán hever előttem a "megoldás", egy-egy félig kitalált ötlethez a hiányzó láncszem. :)

3. Mikor fedezted fel magadban a fogékonyságot, tehetséget?
Mióta az eszemet tudom, mindig alkottam. Óvodában az ovis társaimnak sokszor "rendelésre" rajzolgattam meg az állatokat, rajzfilm figurákat, és ami épp a kérésük volt. Rajz szakos főiskolásként leginkább festeni szerettem, majd fotózni, a diploma megszerzése óta pedig a kézműves ékszerek készítésében élem ki a kreativitásomat.

4. Honnan merítesz ötleteket, inspirációt?
Nagyon közel áll hozzám a népművészet. Néhány éve a magyar népi motívumok világa - a népzenével és néptánccal együtt - teljesen elvarázsolt, és ez a szerelem azóta is tart. A népi motívumokat vagy tovább örökítem változtatás nélkül, vagy pedig modern, általam továbbgondolt és 21. századivá alakított mintákként élnek tovább az ékszereimen. Ezen kívül, ahogy említettem, szeretem a meghökkentő, egyedi ötleteket. Sok újrahasznosított ékszerem született meg abból a törekvésemből, hogy megmutassam, nem minden hulladék, amit kidobásra ítéltünk.

5. Mi a "civil" foglalkozásod?
Rajz és magyar tanári végzettségem van, sok területen kipróbáltam már magam, voltam fotós, fejlesztő pedagógus, foglalkoztam piaci és bolti kiskereskedelemmel, és jelenleg is keresgélem, milyen hivatásban találnám meg önmagam.

6. Melyik részét szereted a legjobban és melyiket a legkevésbé?
A leginkább az ötletelés folyamatát és az új ötletek megvalósítását élvezem. Rengeteg plusz energiát ad az is, amikor visszajelzést kapok a vásárlóimtól, hogy mennyire szeretik hordani a tőlem vásárolt ékszereket. Ami viszont még nehézséget okoz, de sajnos velejárója a dolognak, az a reklámozás és saját magam menedzselése. Ezekben még van hova fejlődnöm. Remélem előbb-utóbb ráérzek az ízére, és sikerül megszeretnem ezt az oldalát is a kézműveskedésnek.

7. Hogy néz ki egy munkanapod? Mikor, hol dolgozol?
Szerencsére a műhelyemnek nem nagy a helyigénye, egy nagy rajztábla vagy asztal lap megteszi. Műhelyem nincs, úgyhogy ilyenkor a szobám valamelyik sarka (vagy a közepe) alakul át ideiglenes műhellyé. Szeretem ezt az alkotó területet ilyenkor napokig meghagyni, mert ha jön egy új ötletem, akkor kipakolás nélkül, azonnal ki is tudom próbálni, mennyire működőképes.
Kétféleképp szoktam nekiülni alkotni. Van, hogy egy kisebb-nagyobb megrendelést teljesítek. A másik, amikor magáért az alkotás öröméért kezdek el kézműveskedni. Mindkét esetben ilyenkor minden szabad pillanatomban csak "dolgozom", hétvégén például reggeltől estig. Amikor a készítéssel foglalkozom, nem veszem szigorúan, hogy csak a megrendelésre koncentráljak: legtöbbször elkalandozom és elragadnak az új ötleteim. Viszont így a jól bejáratott modelleket is gyorsabban el tudom készíteni, miután kiéltem a kreativitásomat az újak elkészítésében. :)

8. Hogy néz ki egy munkafolyamat?
Az ötleteim folyamatosan rohamoznak meg, ezért bárhol járok, van nálam jegyzetfüzet, ahova rögtön lerajzolom a terveimet. Amikor otthon van egy kis időm leülni ékszerezni, kipakolom a kézműves készletemet, előveszem a jegyzetfüzetem és nekivágok a megvalósításnak. Általában eleve a már meglévő alapanyagaimból tervezek, de előfordul, hogy egy-egy színű gyöngyöt vagy zsinórt stb. be kell szerezni, ilyenkor előzetesen ezt is elintézem. Gyakran az eredeti ötlet átalakul a megvalósítás során. Sokszor maga az anyag alakítja ki a végeredményt, egy szabálytalanságból új ötlet születik, vagy csak elengedem a fantáziám, és hagyom, hogy a kezeim ne engedelmeskedjenek az eszemnek, hanem a belülről jövő intuíciót kövessék.
Az elkészült kézműves apróságokat ezután lefotózom. A fotók feldolgozás után felkerülnek az internetes boltomba és a facebook oldalamra. Ezután már nyugodt szívvel pihennek tovább az ékszerek, és várják, hogy vásárba vigyem őket árulni, vagy bevigyem a Kézügyesek boltba :)
9. Mi volt az eddigi legjobb/legérdekesebb/legfurcsább megbízás (csak ami elárulható:))?
Egyik megbízásomnál a hely nagyon különleges, ahova megrendelték az ékszereimet. Egyik vásárlóm, aki az internetről vett tőlem egy cicás ékszert, 1-2 évvel később megkeresett, hogy nyitott Budapesten egy cicás kávézót, ahol több macska lakik állandó jelleggel, és bővíteni szeretné a kávézó kínálatát kézműves ajándékokkal is. Ezért létrejött köztem és a "macska-otthon" kávézó között egy együttműködés, cicás ékszereket szállítok nekik.
De voltak különleges kérések abból a szempontból is, hogy mit kértek. A kedvencem egy tükörreflexes fényképezőgépet ábrázoló drót fülbevaló volt, amin összesen 2 teljes napot dolgoztam. A végeredmény annyira megtetszett, hogy majdnem megtartottam :)

10. Hobbi vagy vállalkozás?
Még nem rendelkezem olyan rutinnal, amivel vállalkozásként tudnám futtatni a dolgot, de azért hobbinál több. Most kezdem felfedezni a lehetőségeket, próbálom ismertebbé tenni a Zanna nevet, és kiépíteni a vevőköröm.

11. Mik a terveid a jövőre nézve?

Szeretnék még nagyon sok új dolgot kipróbálni mind nyersanyagban, mind az elkészítés módjában. Évekre előre megvannak a terveim, hogy folyamatosan újabb és újabb kollekciókkal tudjak előrukkolni. Szeretném, ha össze tudnám hangolni a termékeim kínálatát a vevői igényekkel és ezáltal a Zanna név alatt egy jól működő vállalkozás futna.